2016.01.08.

Sokat vitatkoztunk annak idején a Színházban arról, van-e rossz közönség, avagy csak az előadás lapos?

Nos, meggyőződésem, igenis van rossz közönség! Ilyen például a vasárnapi…

Gondoljuk végig!

Hétfőn az átlag magyar becammog a munkahelyére és megnézi, nézegeti, mi lesz majd az e-heti meló. Ezt megosztja a haverjaival, és buzgón telefonálni kezd, hiszen a hétvégi akciókról is be kell számolni.

Kedden előbukkan a lelkiismeret (mert valljuk be, azunk azért nagyon tud lenni), és el-elkezd dolgozgatni. No de már mindjárt dél van, mi megy a kereskedelmi rádiók csatornáin, milyen telefonos játékban lehet részt venni, mit nyerhetünk? Nini, elmúlt fél kettő, mi lehet otthon, jaj istenem, mit is kell megbeszélnem a családdal? Hát ennek a napnak, de hamar vége lett!

Szerdán muszáj dolgozni. Tulajdonképpen jól is esik, mert hát azért vagyok én itt, mégis ezért kapom a fizetésem, egyébként is, minek mondanák rám, hogy én nem dolgozom? Nem a fenét! Ha kell, még akár rá is húzok, akár tovább is bent maradnék… csak hát a család! Jut eszembe, ma még nem is beszéltem velük! Nézd már, ez a nap is hogy elment…

Csütörtök. Édes nyugalom! Már csak egy napig kell itt dögleni és holnap már alig lesz nap! Vessük csak össze a hétvége programjait! Persze nagycsaládos víkend lesz, lehet, hogy vidékről is jönnek… majd felhívom őket… inkább most, itt nem zavar, ha beszélgetek!

A fenébe, elgondolkodtam az időt, most meg már mehetek haza! Na, majd holnap…

Péntek. Ezt már szeretem! Növekszik az adrenalin-szintem, mindjárt dél. Délután már úgysem lehet elérni senkit sem a munkahelyén, úgyhogy sietek, hogy a legszükségesebbeket el tudjam még intézni, most délelőtt. Meg valami jó kis színházat is kéne nézni, valami jó röhögőst, mert az egész heti hajtást ki kéne pihizni!

Este jönnek a haverok, vagy mi megyünk hozzájuk, már nem tudom, de valami jó kis buli lesz az tuti, hajrá!

Szombat. Édes a pihenés. Ágyból nézzük a tévét, valami szar politikai duma, hát ezek hétvégén sem unják?  Nem baj, mindjárt megyünk ebédelni, hadd szívja fel a tegnapi nedűáradatot egy jó kis magyaros disznótor. Délután azért le kell öblíteni ezt a sok zsiradékot a haverokkal, lehet, hogy ki lesz az ultihoz a csapat, Laciék is hívtak, hogy menjek át hozzájuk, valami jó kis disznó filmet vettek ki a tékából, aztán maradt még a múlt heti névnapozásból még három rekesz sör!

Vasárnap. Mi, hogy keljek ki az ágyból? Milyen színházjegy?

Én ugyan nem kértem! Szarok rá, hogy hónapokat kell rá várni! Fáradt vagyok! Az ember csak megérdemli, hogy pihenjen a hétvégén! Milyen öltöny? Fél éve nem jön rám a sötét zakóm! Valami hülye kimosta a tisztítóban… összement. Ebéd után meg aludni akarok! Nem érdekel az anyósom névnapja! Micsoda? Vegyen fel neki fehér inget a Lenin anyja, az! Na, jó hívjunk taxit, mennyi van az előadás kezdetéig? Tíz perc? Addig még meg tudok inni két felest a büfében!

Az is hülye, aki színésznek mondja magát, és csak parádézik előttem egy méter magasságban! Egyébként is, mit akar tőlem az a kifestett arcú pantallós ember a színpadon, dögöljön meg! A kritikusnak volt igaza! Köcsög! 

Hát ez a vasárnapi közönség pszichológiája.