2016.01.15.
Említettem már Verebes Pistát…
Nos, majd‘ negyven évvel ezelőtt az akkor még létező Mikroszkóp Színpadon egy öltözőben voltunk.
Már nem tudom, melyikünk – Markos, Verebes, vagy én – kitalált egy hülye játékot: olyan helyzetbe kellett hozni a másikat, hogy a félrevezető hosszú kérdéssor végén rá lehessen vágni, na akkor most nyald ki a seggemet!
Több évig játszottuk, néha hónapos kihagyásokkal, hogy az ellenfél felejtsen, s ne legyen nyilvánvaló a feladandó kérdés.
Például: - „Mit csinálsz, holnapután tizenegykor?”
Ha a válasz: - „Nem tudom, azt hiszem semmit!”- akkor máris mondható a fent említett csattanó!
Verebes legjobb alakítása egy nyári turné alakalmával rémlik elém.
Siófok környékén lehettünk, amikor Pista meglátván egy plakátot, rajta Zalatnay Cini mellmásával így szólt Markos Gyurihoz:
- Gyerekek, mi is volt a Zalatnay első slágere a Táncdalfesztiválon?
Mire Markos, a mindent tudó:
- Hát az, hogy „…Hol jár az eszem…”
- Nem, nem… az előbb volt, az egy másik nóta… ta-ta-ta-tararam…
- Persze … Nem várok holnapig…
- Na akkor most nyald ki a seggem!
Az általam legjobbnak vélt alakítást mégiscsak magamnak tudhatom!
Késő ősz volt, már túl voltunk a „Televáró” forgatásán, amit Verebes rendezett.
Tudni kell a történethez, hogy a Mikroszkóp akkori színésztársalgója /1984/ a műszaki iroda volt, ami körülbelül nyolc négyzetmétert jelentett, de két városi telefonvonallal is rendelkezett. Én az egyik telefonról felhívtam a másikat, s közben szóltam kollégáimnak, hogy hívják Verebest, mert a TV-ből keresik. Természetesen az egész társulat be volt avatva a játékba. A két telefon között mindössze harminc centi volt a távolság, ezért egymástól takarniuk kellett a színészeknek. Segítségünkre volt, hogy az épületben található egyetlen televíziókészülék is a társalgóban volt fellelhető, így a tömeg mindennapos volt a szobácskában.
Verebes jött, hiszen ő fontos ember - rendező, s így emberek fölött dönt, akár!
Én az egyik vonal végén, amely fél méterre sem volt a hívottól, a köztévé egyik gyártásvezetőjét alakítottam:
- Szervusz Pista … Kálmán vagyok, a montírozás időpontját szeretném egyeztetni veled!
- Szevasz Kálmánkám, mikorról lenne szó?
- Kérlek szépen, kedd délelőtt tíztől lenne stúdió…
- Csillagom várjál, bemegyek az öltözőmbe a határidőnaplómért, addig tartsd a vonalat…
És Verebes bement az öltözőbe. Ez úgy három perc. Elővette a regisztert. Ez is úgy két perc. Befújtatott vissza a tévészobába, megint két perc, a kollégák már majdnem bepisiltek a röhögéstől, de fegyelmezetten várták a végkifejletet… Megérkezett!
- Itt vagyok Kálmánkám, tehát mondjad!
- Szóval kedden…
- Édesem, nem jó próbálok a Radnótiban…
- Akkor szerda délután fél négy?
- Akkor meg vidéken vagyok a Markos–Nádassal…
- És mit csinálsz pénteken reggel fél hétkor?
- Akkor… semmit!
- Szóval, akkor ráérsz?
- Egész nap!
És kifordultam kezemben a telefonkagylóval a tőlem negyven centire álló Verebes Pista felé…
- Akkor, ki tudod nyalni a seggemet!
Én még színész-embert akkorát nyeríteni, üvölteni, és káromkodni egyszerre sohasem láttam, mint amit Verebes akkor produkált! Hivatkozott ő a genfi konvencióra, meg hogy az ő színészi múltja, meg az édesapja érdemei, de a végén ő is belátta, aznap este én győztem!
Ezek azok a szép népi játékok, amit csak akkor, és csak mi engedhettünk meg magunknak, mert az időtájt a színházi hangulat inkább egy szerető családhoz hasonlított, nem pedig termékeket előállító nagyüzemhez...
