2016.01.19.
Az elmúlt héten szembesültem azzal, amit még Örkény István sem tudott volna kitalálni…
Október óta az egyik televíziós csatornán fut jó kedélyű főzőműsorom. Produceremmel keressük az új partnereket, helyszíneket, melyek Budapest impozáns vendéglői.
Általában olyan éttermek az általunk kiválasztottak, melyekben magam is többször megfordulok, tanúsítván az állandó minőség jelenlétét. Ám, néha ismeretlen helyekre is betévedünk, az építmény szépségére, avagy az étlap különlegességére való tekintettel...
Így történt ez egy keddi napon is, amikor előzetes telefonbeszélgetés után felkerestük a budai Tabán egy impozáns wellness-centrumát, melynek éttermében találkoztunk az üzletvezetővel. Kedélyes, megnyerő úriember, aki nagy tisztelettel beszélt rólam, én vagyok az egyik kedvence, mekkora öröm számára, hogy együtt dolgozhatunk a tv műsorom kapcsán, satöbbi…
A séf most nincs itt, szabadnapos, de a jövő héten egy megbeszélt időpontban egyeztetünk immár hármasban az ételekről, és akkor a következő kedden már mehet is a forgatás. Kézrázás, köszönjük a kávét és a feledhetetlen ásványvizet - viszlát, a megbeszélt időpontig!
Megbeszélt időpont napja, a találkozó előtt még megengedek egy ellenőrző telefont: fél óra múlva ott vagyok, ahogy megbeszéltük, kedélyes úriember a vonal végén kicsit bizonytalanabbul, de nyugtázza érkezésemet, séf úrral együtt várnak szeretettel.
Megérkezem, az egykor kedélyes üzletvezető tétován járkál az üres étteremben ide-oda, láthatóan zavarja, hogy megérkeztem, de azért udvariasan hellyel kínál, én köszönöm nem kérek semmit, egész délelőtt vendéglátókban tárgyaltam, tele vagyok kávéval és mentesvízzel, hol a séf? Máris jön –így a válasz.
Érkezik Mr. Mesterszakács, fiamnál talán egy-két évvel idősebb, aki úgy néz rám fentről, hogy én vagyok zavarban, mivel nem ismerem fel őt.
Szokásos duma: „Jaj, művész úr, maga a kedvencem, pláne, mikor még azzal a másik hülyével volt, hát hogy tudnak ennyi hülyeséget kitalálni? ”
Terelem a szót, a lényegre térek: - Na, mit fogunk főzni?
Ám ekkor Mr. Mesterszakács hangnemet vált, s mint egy profi biszbaszceleb rám ontja a szózuhatagot:
- „ Nem valószínű, hogy a TV2 engem kienged, mert egy éves szerződésem van velük, abbbbbbbrrrrrrrrrrrrrr –show-ban dolgoztam náluk, aztán az M1-nél meg két évig volt egy déli műsorom, ott főztem, de ez még nem lenne baj, hanem most tudtam csak meg, hogy maga a XXX TV-nél csinálja ezt a műsort, na és én aztán azokkal semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó közösködni !!!”
Szó benn akad… - ahogy a költő mondja. Az egykor kedélyes üzletvezető addigra már olyan kicsire ment össze, hogy egy hangyát csak magasra tett kézzel tudott volna megsimogatni, de nincs mit tenni, séf nélkül nincs műsor…
Leforrázva ülök az Ő asztaluknál, s szeretnék szekrény lenni, olyan megalázva érzem magam.
Erőltetett mosollyal zavartan elköszönök és kullogok kifelé, az üzletvezető arcán „bocs, de sajnos nem én döntök” ábrázat.
Mr. Mesterszakács meg önelégült: „na, most legalább jól megmondtam ennek a büdös pojácának, művész? Egy nagy szar vagy te nem az!” – hallatszik ki a fejéből, bár a szája nem mozog.
És én ezúton tapasztaltam meg, hogy lám, van baloldali, és van jobboldali rántott hús is…